Molekulák, gének, sorsok

Előadó: 
Venetianer Pál
Időpont: 
2007. szeptember 20. (csütörtök) (Egész nap)
Szervező: 
Lakatos Dániel

Venetianer Pál a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, biokémikus. 1957-ben végzett az ELTE-n, 1971-től a SOTE vegytani intézetében dolgozott. A kutatóközpont megalakulása óta az SZBK tagja. A kutatóközpont első igazgatója, Straub F. Brúnó hívta Szegedre és nemcsak a munkát, hanem az ideköltözést is vállalta. 1984-tol hosszú ideig az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetének igazgatója, majd főigazgató is volt. A nukleinsav-, majd a mitokondriális kutatócsoport vezetője, jelenlegi érdeklődési területe a molekuláris evolúció. Csoportja először alkalmazta a molekuláris génsebészet módszereit Magyarországon. Tanítványai közé tartozik Falus András, Kiss Antal, Boros Imre. Együtt dolgozott Anfinsennel, aki 1972-ben Nobel-díjat kapott a fehérjék molekulaszerkezetének vizsgálatáért. Előadónk a magyar tudományos ismeretterjesztés ismert művelője, a genetika, molekuláris genetika, molekuláris biológia, genomika témakörben tart előadásokat. Négy könyve jelent meg, illetve egy további kötete van készüloben.1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.