A Dél krónikása - az Olvasókör vezetőjének ajánlásával
William Faulkner a XX. századi irodalom kiemelkedő epikusa, nagyhatású alkotója. Napjainkban az irodalomtörténet mint világirodalmi alkotót tárgyalja, mert bár művei az amerikai polgárháború által megtépázott Délről szólnak, mondanivalójuk, tanulságaik és karaktereik is egyetemes jelentőségűek, ennélfogva meghatározó irodalmi értékkel bírnak. Mégis, sok más kortársával (Hemingway, Capote, Steinbeck, Nabokov) ellentétben őt kevésbé ismeri a mai olvasóközönség, ezért szeretném őt közelebbről is megismertetni Veletek.
Élete
William Cuthbert Falkner (az u betűt csak később toldotta be) néven született a Mississippi állambeli New Albany városában 1897. szeptember 25-én. Négy éves korában a család az amerikai Oxfordba költözött, az író itt lakott élete végéig. 1929-ben megnősült, majd rokonaiknál laktak. A szegényes anyagi körülmények miatt házat csak 1930-ban tudtak venni egy rozzant állapotú házat, melynek felújítását William maga végezte. A házhoz nagy birtok is tartozott, ahol az író gazdálkodott, vadászott. A második világháborúban a légierőnél szolgált, de nem került a frontra. Első regényét 1925-ben írta Soldiers’s Pay címmel. Első átütő sikere a Sartoris (Flags int he Dust) volt, melyben az öreg ezredest állítólag ükapjáról mintázta. Ismertebb művei: A hang és a téboly (The Sound and the Fury); Megszületik augusztusban (Light in August); Fiam, Absolon! (Absalom, Absalom!); Tanyán (The Hamlet); Eredj, Mózes (Go Down, Moses); Példabeszéd (A Fable); Zsiványok (The Reivers). Írt még verseket, novellákat, kisregényeket is, azonban elsősorban nagyepika mestereként tartják számon. Műveinek jelentős része olvasható magyar fordításban. Érdekesség, hogy ő volt a társszerzője az Ernest Hemingway To Have and Have Not c. regényéből, Humphrey Bogart és Lauren Bacall főszereplésével készült film forgatókönyvének. Faulkner 1955-ben Példabeszéd, majd 1963-ban Zsiványok c. regényéért Pulitzer-díjjal jutalmazták. 1949-ben pedig megkapta az irodalmi Nobel-díjat „a modern amerikai irodalomban megteremtett erőteljes és egyedi művészi stílusáért.” 1957-58-ban két félévig a virginiai egyetemen tartott előadásokat műveiről és írói szemléletmódjáról. Az ital Hemingwayhez hasonlóan egész életén át végigkísérte, kivéve, ha dolgozott; ugyanakkor nem ismerte a dúsgazdagsággal járó luxust, mint kortársa, és vele ellentétben a pénzt nem tartotta a jó írót segítő körülménynek. Fiatalon, 1962-ben halt meg szívrohamban. 2010-ben a virginiai egyetem az interneten közzétette az író által tartott előadások teljes hanganyagát.
Stílusa
Az író nagy realista: áradó elbeszélésekben, hosszú bekezdésekben, hömpölygő tudafolyamokban fejezi ki magát. Olykor szaggatottság lesz úrrá az ábrázolástechnikán: ez jelképezi a belső lelki folyamatokat. Stílusa experimentalista is, újításai jellemzőek műveire. Legfontosabb az időkezelés: felbontja a hagyományokat, összemossa a múltat és jelent, melyek csak együttesen szolgálhatják az adott szereplő érzéseinek kifejezését. A szerző tehát nem az idősíkot, hanem a lelki síkot tekinti elsődlegesnek – ehhez rendeli hozzá a széttördelt időt. Ennek egyik leglátványosabb kifejeződését tapasztalhatjuk A hang és a téboly olvasása közben. A regény más szempontból is érdekes: a főszereplők gyötrődése szétfeszíti az egységes prózai formát is, a szöveg szüntelen megszakad, egybefolynak a szavak, egy párbeszéd során pedig a próza és szabad vers közti forma alakul ki; nem könnyű a regényt olvasni. Általánosságban megfigyelhető a tájszólás is, melyet a magyar fordítások is visszaadnak.
Írói világa
Faulkner az irodalom univerzumteremtő szerzőihez tartozik: művei mind az általa kitalált Yoknapatawpha megyében játszódnak, melynek központja Jefferson. Ebben a megyében élnek, mozognak kitalált szereplői, itt élik le életüket, mely belemerevedett a polgárháború előtti időszakba. Nem akarják elfogadni, hogy már megszűnt a rabszolgatartás, és a lenézett, alsóbbrendűnek tartott négerek már szabadok. Ez a szabadság azonban formális: a szolga-úr viszony továbbra is fennmaradt. Ugyanakkor a felszabadítottak sem nyertek azon nyomban szabadság-tudatot: dolgoztak tovább, és alávetették magukat a feljebbvalók rendelkezéseinek, ha nem akartak fedél nélkül maradni (erről tanúskodik Margaret Mitchell Pulitzer-díjas regénye is, az Elfújta a szél). Szószólójukra, Martin Luther Kingre még várni kellett. Faulkner az össze déli író közül a leghangosabban, humanistaként tüntet a megdöntött feudalizmus árnyéka ellen, mely tulajdonképp még mindig létezik a hagyományaihoz és babonáihoz ragaszkodó Délen. Ez a humanizmus pedig már nemzetek között átívelő, közös kincs.
Van kivétel is. Lucas Beauchamp (Sírgyalázók; Házi tűzhely). A néger büszke arra, hogy ereiben „fehér” vér is folyik. Ez adja szinte emberfeletti gőgjét és büszkeségét. Olyannyira, hogy amikor egy haláleset történik, és az elhunyt népes, bosszúszomjas családja azzal vádolja, hogy ő a gyilkos, nem szól egy szót sem saját védelmében, inkább hagyná megöletni magát. Egy másik szereplő, a csavargó, fehér Christmas (Megszületik augusztusban) pedig attól szenved és retteg, hogy kiderül, ereiben néger vér is folyik. Végül is gyilkossá válik, megöli a rátelepedő, ragaszkodó idősebb szállásadónőjét. A végzete eléri, utoljára még meglátogatják nagyszülei, akikre a férfi nem emlékszik. Félőrült nagyapja az utcán ordítozva kívánja törvénytelen unokája halálát.
Jellegzetesség, hogy sok szereplő több regényben is feltűnik, pl. a nagy múltú és hagyománytisztelő Sartorisok (Sartoris; A legyőzetlenek). Az öreg Bayard Sartoris régimódi öregember, aki családja arisztokrata múltjának tudatában, büszkén, de egyszerűen éli életét, miközben emlegeti az öreg, halott John Sartoris ezredest, aki híres katona volt a polgárháborúban. Egyetlen életben maradt unokája, az ifjabb Bayardban kiütközik az igaz, nyughatatlan vér: képtelen nyugodt életet élni, kalandokra vágyik, ideges természetét akarja csillapítani. Autóval száguldozik, repülőgéppel repül – végül lezuhan. Az öreg Betty nagynéni pedig kijelenti, hogy tudta, így kell végződnie a fiúnak, de a család mégis fennmarad: Bayardnak fia születik. Az új nemzedék magában hozza az új korral járó változásokat is – ez nem egyedülálló az irodalomban, megfigyelhető Thomas Mann Nobel-díjas regényében, Buddenbrook ház-ban is. Jellegzetes alakjai Yoknapatawpha megyének a feltörekvő Snopes család, mely főszereplője Snopes-trilógiának nevezett regényeknek (The Hamlet, The Town, The Mension). A történetek bemutatják a kapzsiság és lelki hanyatlás jeleit a családon keresztül.
A tragédia még jobban elmélyül a Compson család sorsában (A hang és a téboly). A történetet négy szereplő mondja el saját szemszögből (a negyedik az író). Megjelenik a család romlása, szétbomlása, akárcsak a Sartorisoknál. A legsúlyosabb bűn azonban a testvérszerelem Quentin és Caddy között. A férfi fél attól, hogy az idő változása megváltoztatja belső gyötrődésének okait, súlyosbítja azokat. Szeretné megmenteni Caddyt is. Minthogy az időpillanatot kellene megtartani, erre pedig képtelen, öngyilkos lesz.
Összességében Faulkner tehát a még létező rabszolgaság sorsát, a nagy dinasztiák degenerációját és az egymás közti, feszültségekkel teli viszonyt ábrázolja, mely évtizedekre meghatározza a vidék arculatát. A déli államokat áthatja a feudalizmus nagyon is élénk maradványa. Másrészt egyetemes problémák is megjelennek, mint a belső lelki tépelődés, a magány, az elidegenedés, a reményvesztettség. Faulkner a Dél tragédiáján keresztül figyelmeztette az emberiséget, hogy a folytonos harc és néma gyűlölet csak katasztrófához vezet.
Az érdeklődőknek ajánlom figyelmébe a Wikipédia, Literatúra oldalait, a virginiai egyetem ingyenesen hallgatható felvételeit, az Akadémiai Kézikönyvek-sorozat Világirodalom c. kiadványának 824-827. oldalát és legfőképp magukat a regényeket, novellákat.
Végül szeretnék egy idézetet mellékelni:
Jobb lesz - azt mondja [Darl]. Oszt akkor megint elkezdett röhögni. De mondani is alig bírta, úgy röhögött. Nem nem. Nem volt ez így jól. Vesszek meg, ha értem, mit lehet ezen röhögni. Mert azt mán csak semmivel se lehet magyarázni, ha valaki szántszándékkal elpusztítja, amit más ember az arca verejtékével épített, ahová behordta az izzadása bérit.
De abban az egyben mán magam se vagyok biztos, hogy van-e hozzá joga az embernek megmondani, ki bolond, ki nem. Mán inkább olyat látok én, mintha minden emberben ott lakozna egy valaki, aki túl van észen, esztelenségen, oszt ez a valaki úgy figyelné egyre az ember minden cselekedetét, eszest is, esztelent is, egyforma borzadállyal, egyforma megrökönyödéssel.
William Faulkner: Míg fekszem kiterítve (Cash gondolatai)