Párhuzamosok érintkezései

Történetek olvasását alapjában véve az a nagyon egyszerű szabály vezérli, hogy két ábrázolt esemény közül a korábbi az oknak, az utóbbi az okozatnak tekintendő. Nádas könyve ezt a legalapvetőbb szabályt forgatja fel, az összes létező módon, és ráadásul úgy, hogy közben – mellékesen – cselekményes, olvasható és valami titokzatos módon régről ismerős marad mégis. Függőlegesen futó, karcsú acélpálcák szellős nyalábjaként lehet elképzelni ezt a konstrukciót. Az oszlopokat a kiszámíthatatlan, de érthető logika által meghatározott pontokon magas feszültségű villanyárammal teli, finom, nemesfém drótfonatok kötik össze. Rugalmasan szilárd struktúra. Néha szikrázik picit. És ha közelebb mész hozzá, hallhatod, ahogy halkan, de szünet nélkül zenél. (Szilasi László: Nádas Péter: Párhuzamos történetek, Magyar Hírlap, Az év könyve, 2005.)

Az előadás ezt a (régi, saját) metaforikát kívánja kifejteni: valamivel logikusabb nyelvre lefordítani. Azt, hogy a Párhuzamos történetek milyen történetszálakból áll össze, s azok hol, mely pontokon kapcsolódnak egymáshoz, nagyjából jelezte már a szakirodalom. Az előadó azt kívánja megvizsgálni, hogy milyen retorikai eszközök (szóképek ill. figurák) felelősök a kontaktusokért. Magyarul: mitől szikrázik?