Szerelem és házasság az ókori Rómában

A szerelem és házasság megjelenése a kultúrák többségében különböző, s mindegyik sajátos formában szabályozza a szexuális vágyak kiélését is. A római kultúra első pillantásra nem sokban tér el sem ezen, sem azon a területen a manapság megszokott normáktól, mégis egyrészt vannak alapvető különbségek, másrészt olyan, a fennmaradt források bizony fokú egyoldalúságának köszönhető torzulások a róla ma alkotható képben, amelyek megnehezítik a tisztánlátást ezen a területen. A szexualitás normáiról a szűkös tárgyi leletanyagon kívül olyan irodalmi műfajok tudósítanak, amelyekben bizonyos témák kötelező jellegűek, és alapvető jellemzőjük a fikcionalitás. Ugyanez érvényes a szerelem képzőművészeti megjelenítéseire is.

Ami a házasságot illeti: természetesen a jog szabályozza, és ennek folyamatában is érdekes, társadalmi és részben politikai folyamatok által meghatározott fejezeteket is találunk, az irodalom azonban – a történetíráson kívül – a házasságról nemigen beszél, vagy ha igen, inkább a vele kapcsolatos problémák miatt (ld. Vergilius Dido és Aeneas-történetét), néha pedig képét irreálissá idealizálva jeleníti meg (pl. Ovidius Philemon és Baucis története) – ami a történetírást illeti: ez a műfaj a házasságról jellegénél fogva nem adhat alaposabb felvilágosítást, illetve általában akkor szentel neki nagyobb figyelmet, ha egy-egy – különösen politikai – házasság a történelmet befolyásoló tényezővé válik (az efféle egyetlen római drámai megjelenítése a Senecának tulajdonított Octavia c. tragédiája, mely Nero és Octavia házasságának végnapjaiban játszódik, amikor a fékeit lassacskán elvesztő princeps a nép által is kedvelt Octaviát Poppaeára cseréli).