Tehetség-HÍD Program

Jelentkezz a Tehetség-HÍD Programba, legyél te is HÍD táborozó!

A Szegedi Tehetség-HÍD Program már évek óta áll a középiskolai-egyetemi tehetséggondozás szolgálatában, célja a középiskolás tehetségek felkarolása. A középiskola – egyetem váltás megkönnyítéséhez Programunk a legjobb pályázóknak nyári tábort, mentori támogatást és szakkollégiumi tagságot biztosít.

A Tehetség-HÍD Programot az SZTE Eötvös Loránd Kollégiuma koordinálja – nem véletlenül, hiszen a kettő céljai egybeesnek. Az 1931-ben alapított Kollégium a legkomolyabb tradíciókkal rendelkező vidéki szakkollégium Magyarországon. Karközi szakkollégium, így bármilyen szakos hallgató tagja lehet, számukra belső szakmai képzést, külön kollégiumi ösztöndíjakat, gazdag kulturális és közösségi életet ad.

A Programra szeretettel várjuk az ország bármely pontjáról mindazon végzős középiskolás diákok jelentkezését, akik amellett, hogy korábbi tanulmányaik alatt is kitűntek tehetségükkel és lelkesedésükkel, Szegeden kívánják folytatni tanulmányaikat. Pályázni a mellékletben található űrlap kitöltésével lehet. A kiemelkedő pályázókat egy ötnapos nyári táborba invitáljuk 2024. július 8. és 12. között. A táborlakók közül a legjobbaknak szakkollégiumi tagságot adományozunk, hogy a szakkollégium berkein keresztül továbbra is kibontakoztathassák tehetségüket.

A pályázat leadási határideje: 2024. május 31. éjfél.

A pályázatokat elektronikus formában várjuk a tehetseghid.eotvos@gmail.com email címre.

További információ a Program Facebook-oldalán, illetve a fenti e-mail címen kérhető.

Csatolmány
Fájl Jelentkezési lap